Serie A – Juventus-Lazio és Roma-Inter rangadó következik – ELŐZETES

Az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában két nagy téttel bíró rangadót is rendeznek: a címvédő és listavezető Juventus a negyedik Laziót fogadja, a második Internazionale az ötödik AS Roma otthonába látogat.

    Előbbi párharc érdekessége, hogy noha élcsapatokról van szó, mindkét gárda nagyon rossz formában van: a Juventus legutóbbi három mérkőzésén mindössze két pontot szerzett, míg a Lazio sorozatban három vereség után szerdán is csak egy döntetlenre volt képes az Udinese vendégeként, így a sokáig a torinóiak első számú kihívójaként számon tartott rómaiak visszacsúsztak a tabellán. A sorozatban kilencedik bajnoki elsőségére hajtó Juve előnye a hullámvölgy ellenére is hat pont, ugyanakkor egy újabb botlás, és az Internazionale vagy a harmadik Atalanta esetleges sikere szorossá tenné a Serie hajráját.


    A nemzetközi kupaporondra igyekvő AS Roma sorozatban három győzelemmel a háta mögött látja vendégül a milánói kék-feketéket, akik legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, és még veszélyt jelenthetnek a Juventusra.


    A bombaformában futballozó Atalanta ezúttal a Verona vendége lesz, míg az Európa-liga indulásért harcoló csapatok közül az AC Milan a Bolognát, a Napoli pedig az Udinesét fogadja.
    Az utolsó előtti helyen álló Brescia a sereghajtó SPAL ellenében kapaszkodhat bele az utolsó szalmaszálba, egy sikerrel még maradna matematikai esélye a bennmaradásra, ellenkező esetben szinte lehetetlen helyzetbe kerülne.

    Serie A, 34. forduló:
    szombat:
    --------
Verona-Atalanta 17.15
Cagliari-Sassuolo 19.30
AC Milan-Bologna 21.45
    vasárnap:
    ---------
Parma-Sampdoria 17.15
Brescia-SPAL 19.30
Fiorentina-Torino 19.30
Genoa-Lecce 19.30
Napoli-Udinese 19.30
AS Roma-Internazionale 21.45
    hétfő:    
    ------
Juventus-Lazio 21.45
   A tabella:
 1. Juventus       33  70-35  77 pont
 2. Internazionale 33  72-34  71
 3. Atalanta       33  93-43  70
 4. Lazio          33  68-35  69
 5. AS Roma        33  61-44  57
 6. Napoli         33  53-44  53
 7. AC Milan       33  48-42  53
 8. Sassuolo       33  62-57  47
 9. Verona         33  41-41  44
10. Bologna        33  47-52  43
11. Cagliari       33  48-49  41
12. Parma          33  45-47  40
13. Fiorentina     33  41-45  39
14. Sampdoria      33  42-54  38
15. Torino         33  41-60  37
16. Udinese        33  31-46  36
17. Genoa          33  40-63  30
18. Lecce          33  41-74  29
19. Brescia        33  30-70  21
20. SPAL           33  23-62  19

2020. július 18.

(MTI)