Josep Guardiola örömmel meghosszabbítaná szerződését a Manchester City labdarúgócsapatánál, ám úgy véli: ehhez előbb bizonyítania kell a klub tulajdonosai felé.
A katalán tréner 2016 óta irányítja a manchesteri alakulatot, amellyel többek között két bajnoki címet és egy FA Kupát nyert. Az elmúlt idényben együttese 18 pontos lemaradással zárt másodikként a pontvadászatban a bajnok Liverpool mögött, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőben búcsúzott. Guardiolát jelenlegi kontraktusa 2021-ig köti a klubhoz.
„Szeretnék hosszabban itt maradni”
– fogalmazott a 49 esztendős vezetőedző a City Wolverhampton elleni hétfő (ma) esti bajnokija előtt, amely idénynyitó lesz a csapata számára, mivel első fordulós találkozóját a hosszúra nyúlt európai kupaszereplés miatt elhalasztották.
„A szerződés meghosszabbítását ki kell érdemelnem. Meglátjuk, sikerül-e ez ebben az idényben a csapat előrehaladásának és fejlődésének fényében”
– fejtette ki Guardiola. Leszögezte ugyanakkor: jövője nem függ attól, szerez-e trófeákat a szezonban az együttes. Megemlítette: a vezetés nem erőltetett semmit a klubhoz érkezése óta, hagyták, hogy stábjával a tőlük telhető legjobb teljesítményt érjék el a gárdával, és ez továbbra is így van.
„Nem mondták meg, mikor mit kell nyernem, csupán azt, hogy játsszunk. Ugyanakkor ismerem a klub hagyományait, győzni akarok és kiérdemelni az új szerződést” – hangsúlyozta Guardiola.
2020. szeptember 21.
(MTI/Reuters)