NBA – A Miami Heat lesz a Lakers ellenfele a döntőben

A Miami Heat magyar idő szerint hétfő hajnalban 125-113-ra nyert a Boston Celtics ellen, és ezzel 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele.

Az addig kiegyenlített találkozó az utolsó negyedben dőlt el, amikor a floridaiak egy 26-6-os rohammal faképnél hagyták ellenfelüket. A triplákat 48 százalékkal dobó győztes gárdában Bam Adebayo 32 pontos karriercsúcsot ért el, míg a túloldalon Jaylen Brown 26, Jayson Tatum pedig 24 pontig jutott.    

A Miami Heat 2014-ben került legutóbb fináléba, melyet követően a jelenlegi Los Angeles Lakers-vezér LeBron James visszatért Miamiból Clevelandbe. Magyar idő szerint csütörtök hajnaltól a háromszoros bajnok James tehát korábbi együttesével néz szembe, mint ahogy Pat Riley, a Heat elnöke is, aki az 1980-as években négy bajnoki címet nyert a Lakers vezetőedzőjeként.

Az NBA történetében először fordul elő, hogy két olyan csapat vívja a döntőt, amely az előző évben a playoffba sem jutott be.

Eredmény, Keleti főcsoport, döntő:
Miami Heat - Boston Celtics 125-113
    Továbbjutott a Miami, 4-2-es összesítéssel.

2020. szeptember 28.

(MTI/AP)