Hetven éve, 1950. november 7-én adták át Budapest leghosszabb, egyben hatodik állandó Duna-hídját, az Árpád hidat.
A mai híd közelében már a római korban állt híd, amely a Pannonia provinciában fekvő Aquincumot a túlparti erőddel kötötte össze. Az egységes Budapest 1873-as létrejötte után egyre sürgetőbbé vált Óbuda és a rohamosan iparosodó angyalföldi városrész összekötése. A kormányt végül az 1908. évi XLVIII. számú törvény hatalmazta fel, hogy „Budapest székesfővárosban a Hungária körút és a III. kerület közt közúti Dunahidat építhessen, a hídhoz vezető feljárókat létesíthesse és az e végből szükséges városszabályozási és rendezési munkálatokat a közmunkák tanácsa útján végrehajthassa”.
A munkálatokat az első világháború miatt már nem lehetett elkezdeni, a háború után pedig a főváros déli részén építettek új dunai átkelőt, a Horthy Miklós (ma Petőfi) hidat. Az Árpád-híd tervezésére csak 1930-ban írtak ki pályázatot, a két első díjat Kossalka János és Wälder Gyula, illetve Kotsis Iván és Michailich Győző kapta. A hídtengely elhelyezését hosszas viták előzték meg, mert a Duna négy, egymástól némileg eltérő irányú ágát kellett áthidalni, így el kellett dönteni, hogy megtörjék-e a híd tengelyét és érintsék-e a Margit-szigetet. Az átkelőt végül végül a Hajógyári-szigeten és a Margit-sziget északi csúcsán át egyenes tengellyel tervezték meg. A forgalmat Óbudán a Bécsi, a Vörösvári és a Szentendrei útra is levezették, aminek sok épület esett áldozatul, de a még beépítetlen pesti oldalon ilyen gond nem merült fel. A Margit-szigetet 130 méterrel kellett meghosszabbítani, hogy a lehajtókat megépíthessék.
A hídszerkezet általános terveit Széchy Károly készítette, a hidat négy párhuzamos övű, lemezes főtartóval tervezték. Tíz nyílása közül egy az óbudai part, egy az óbudai Duna-ág felett, egy a Hajógyári-szigeten, három a budai főág, három a pesti főág és egy a pesti part felett haladt át. A Margit-szigeti műtárgy 90 méter, az egész rendszer 928 méter, a felhajtókkal együtt több mint két kilométer hosszú. A hidat 27,60 méter szélesre tervezték, kétszer két közúti, két villamossávval és gyalogosjárdával.
Az építkezést 1939-ben kezdték el, az acélszerkezetekből Buda felől három nyílás és egy 20 méteres konzolos szakasz teljes szélességben meg is épült. A munka 1943-ban a második világháború miatt leállt és csak öt év szünet után, 1948-ban Láng-Miticzky Tibor irányításával folytatták. Magyarországon először konzolos szabadszereléssel a hídon mozgó 30 tonnás forgódaru emelte be a főtartók 12 méter hosszú, félmagasságú elemeit. Sávoly Pál tervei alapján a Hajógyári-sziget felett 45 méteres, a Margit-sziget fölött 90 méteres vasbeton áthidalást építettek a vasszerkezetek közé.
A hidat 1950. november 7-én, az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom évfordulóján adták át, Árpád híd helyett Sztálin hídként. Ez a név soha nem gyökeresedett meg, és 1956 után visszatértek az eredeti Árpád híd elnevezéshez.
A keskeny szerkezet egyre kevésbé felelt meg a megnövekedett forgalmi igényeknek, ezért az 1970-es években elhatározták kiszélesítését. A Petur Alajos vezette tervezők szokatlan megoldást választottak: a meglévő híd két oldalán ahhoz csatlakozva, de nem összeépítve külön-külön két főtartós szerkezetet építettek. A középső régi főtartó a villamos pályát hordja, mellette az „új” hidak hordják a három-három forgalmi sávot és a járdát. Az Árpád híd teljes szélessége 35,3 méter lett, a híd a korábbi pillérekre támaszkodik. Az átépítés 1980-84 között folyt, a munkát négy ütemben végezték el, az elkészült hídrészeket folyamatosan helyezték forgalomba, az utolsó zárótag 1983. szeptember 27-én került a helyére. Korszerűsítették a Flórián teret is, ahol két kétsávos közúti felüljáró és nagy aluljárórendszer épült. A teljes munka mintegy nyolcmilliárd forintba került, az egész együttest 1984. november 5-én, a hármas metró Árpád hídig meghosszabbított szakaszával együtt adták át.
2020. november 5.
(MTI/Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga)