Gyorsaságimotoros-vb – Harmadszor is megműtötték Marc Márquez jobb karját

Harmadszor is megműtötték a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriája hatszoros győztesének, a spanyol Marc Márqueznek a jobb felkarját.

A 27 éves versenyző operációjáról csapata, a Repsol Honda számolt be közleményben, amely arra is kitért, hogy az újabb beavatkozásra azért volt szükség, mert az intenzív és célzott kezelések ellenére a vártnál lassabban gyógyult a sérült testrész. Márquez mostani műtétje nyolc órán át tartott, komplikáció a csapat közlése szerint nem lépett fel.
    
A spanyol motoros júliusban, az idénynyitó Spanyol Nagydíjon bukott, az esésben eltört a felkarja, ezután megoperálták, később azonban másodszor is műteni kellett, mert otthonában, ablaknyitás közben elmozdult az egyik beültetett lemez. Márquez az idény során versenyezni már nem tudott, így elmaradt a címvédése, és 2015 után először nyerte másik versenyző – a szintén spanyol Joan Mir – MotoGP-világbajnokságot.
    
A Honda arról nem számolt be, hogy Márquez teljes felépülése mennyi időt vehet igénybe, sajtóértesülések szerint azonban akár hat hónapot is kihagyhat, ami azt jelenti, hogy a 2021-es szezon elején sem ülhet motorra. A következő világbajnoki idény Katarban, március 28-án kezdődik.

2020. december 4.

(MTI/Reuters)