Kannabiszültetvényt számoltak fel Budapesten és Kunpeszéren

Kannabiszültetvényt számolt fel a rendőrség Budapesten és a Bács-Kiskun-megyei Kunpeszéren – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu honlapon. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte két férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint kannabiszt termesztett.

A KR NNI tájékoztatása szerint a nyomozók kedden, a budapesti és a kunpeszéri ingatlanban tartott kutatáskor 177 tő kannabiszt, csaknem egy kilogramm kiporciózott növényi törmeléket, kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, valamint több millió forintnyi készpénzt és valutát foglaltak le. A budapesti ingatlanban két – feltehetően – fegyvert is lefoglaltak, azokat szakértők vizsgálják – tették hozzá. Az ügyben kábítószer-birtoklás gyanúja miatt indult eljárás.
    
Gyugyi Csilla Bács-Kiskun megyei főügyész pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság el is rendelt. A döntés nem végleges, mert a terheltek és védőik fellebbeztek ellene – olvasható a közleményben.

2021. január 22.

(MTI)