Letették a Richter új központi irodaépületének alapkövét Kőbányán

Letették a Richter Gedeon Nyrt. új központi irodaépületének alapkövét kedden Budapesten, a 17 400 négyzetméter alapterületű komplexum a tervek szerint 2023 decemberére készül el, a beruházás tervezett összköltsége 15 milliárd forint.

Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás bejelentésén hangsúlyozta: az új központ nemcsak a cég eddigi sikereit jelképezi, hanem a vállalat elkötelezettségét is a fejlődés és az előrelépés mellett. A Richter mára a közép-európai régió egyik legnagyobb és leginnovatívabb vállalatává vált. Hozzátette, hogy a gyógyszeripar a gazdaság egyik húzóágazata, az iparág teljesítménye kiemelkedő, és az elmúlt években válságállónak bizonyult: 2020-ban a bruttó hozzáadott értéke másfélszerese lett a 2010-esnek.

MTI/Illyés Tibor

Emlékeztetett, hogy az elmúlt évtized beruházásainak köszönhetően a magyar áruexportban már 5 százalék fölé nőtt a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek súlya, és a kormány célja e teljesítmény fokozása. A kabinet egészségipari támogatási programja eddig 87 milliárd forinttal segítette az ágazatot, 83 beruházás valósult meg. Az eddigi kapacitásbővítések hatezer munkahely megőrzéséhez járultak hozzá – mondta.
    
Felidézte, hogy a Richternek az első világháború kitörésekor 24 gyógyszerszabadalma volt, a második világháború idején pedig a cég öt földrészen értékesített, 10 leányvállalata volt és 34 országban bizományi raktára. A sikerhez az kellett, ami ma is jellemzi a Richtert: a kiemelkedő szakmai tudás, a kutatás melletti elkötelezettség, az új ismeretek gyors, és innovatív alkalmazása, a piac ismerete, a gyár szakmai közösségének megbecsülése – mondta a pénzügyminiszter. Úgy vélte, mindezek tették a kis pincehelyiségből induló vállalkozást nagy részvénytársasággá, új gyógyszerek megalkotójává, a márkanevet világszerte ismertté. Varga Mihály kiemelte: a környékbeliek által egykor “patikagyár”-nak hívott üzem a történelem viharai ellenére az egyik legsikeresebb magyar nagyvállalattá vált, magyarországi központtal és irányítással működik.

MTI/Illyés Tibor

A magyar gazdaságpolitikáról szólva hangsúlyozta: a járvány 5. hullámának végén, egy gazdasági válság után, és egy háború közben minden korábbinál nagyobb jelentősége van annak, hogy a magyar gazdaságpolitika már bizonyított, Európa egyik leggyorsabban újraindított gazdasága volt, és tavaly több mint 7 százalékkal tudott bővülni. “Magyarország alapvető érdeke, hogy kimaradjon a fegyveres konfliktusból, és a gazdaságpolitikában is higgadt, megfontolt lépéseket tegyenek, eszerint fognak dolgozni” – szögezte le a tárcavezető.
    
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója azt mondta, a telephely újabb bővítése bizonyítja, hogy a gyógyszergyár 150 éve született alapítójának értékrendje értékálló. Ennek köszönhetően tudott a cég 120 éve sikeres lenni, és folyamatosan megújulni. Kiemelte, hogy a folyamatos sikerekhez kevés az innováció és a modern környezet, azt emberekkel kell megtölteni. Közölte: számítanak magasan képzett szakembergárdájuk, elkötelezett munkatársaik kitartó munkájára, akik világszínvonalú teljesítményükkel hozzájárulnak nemcsak a Richter, hanem az egész magyar gyógyszeripar és gazdaság fejlődéséhez.
    
A vezérigazgató elmondta, hogy az új épület tervezésekor elsődleges szempont volt az innovatív, együttműködésre ösztönző terek létrehozása, emellett felelős gyógyszeripari cégként nemcsak a hatékonyságra, hanem a jövő generációk igényeire is figyelniük kell, így fenntartható épületet hoznak létre. Példaként említette az újrahasznosított beépített anyagokat, valamint azt, hogy az épület energiaellátását környezetbarát, a talaj hőjét hasznosító hűtő-fűtő berendezések biztosítják majd.
    
Az új, 6 emeletes irodakomplexumban 420 irodai alkalmazott elhelyezésére lesz lehetőség, helyet kap többek között egy 120 fős kettéosztható rendezvényterem. A mélygarázsban 74 parkolót és 60 kerékpártárolót, a felszínen 10 elektromos autótöltő állomást alakítanak ki.
    
Bogsch Erik, a Richter igazgatóságának elnöke elmondta: a rendszerváltozás után a cég elsődleges feladata a versenyképességének megteremtése volt. A működéssel-gyártással kapcsolatos beruházások most is elsőbbséget élveznek, azonban a régi irodaépület felújítása nagyobb költséggel járt volna, mint egy új létrehozása, ezért döntöttek a beruházás mellett. Kitért arra is, hogy a Richter tavalyi kereskedelmi mérlege pozitív, amit a következő években is meg szeretnének tartani.
    
D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya fideszes polgármestere szerint a magyar világcég 120 éves sikertörténetét tehetség, akaraterő, kitartás, üzleti érzék írta generációkon át. A kőbányaiaknak a Richter jelenti a Gyömrői út kapuját, időnként jó tudatosítani, hogy a magyar innovációs központon visz át az útjuk – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az új központi épület a 21. század kívánalmaihoz igazodik.
    
Papp Sándor, a kerület fideszes képviselő-jelöltje szerint az elmúlt 12 évben óriási utat tettek meg, Kőbánya leszakadófélben lévő külvárosból 2022-re Budapest egyik leggyorsabban fejlődő kerülete tett. Ezért a kormány, az önkormányzat, és a kerület életét több mint 100 éve meghatározó ipari szereplők mindannyian tettek – mondta. Hozzátette: olyan országos jelentőségű kulturális beruházások valósulhattak meg a kormánynak köszönhetően, mint a Hungexpo fejlesztése, az Opera Eiffel-műhelyháza, vagy a Közlekedési Múzeum leendő épülete. Az önkormányzat több mint 40 milliárd forintot fordított fejlesztésekre saját bevételéből, ehhez sokmilliárd forintos segítséget kaptak a kormánytól, erre 2010 előtt nem volt példa – emelte ki.

2022. március 22.

(MTI)