Hongkong, Makaó és a kínai szárazföld sorsa mindig is szorosan összefüggött. A kínai nemzet nagy megfiatalításról szóló álmának megvalósítása megköveteli Hongkongtól, Makaótól és a szárazföldtől, hogy ragaszkodjanak az egymást kiegészítő előnyökhöz és a közös fejlődéshez. Hongkong és Makaó honfitársainak és az anyaország népének pedig ragaszkodniuk kell egymáshoz, hogy figyeljék és segítsék egymást, és együtt dolgozzanak.
– 2013. március 18-án Hszi Csin-ping beszéde a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület vezérigazgatójával, Leung Csun-yinggel és a Makaói Különleges Közigazgatási Terület vezérigazgatójával, Chui Sai Onnal folytatott találkozón.

Kína fejlődése a világ által is elismert komoly eredményeket ért el 65 év alatt a Kínai Kommunista Párt vezetésével. Ebben a folyamatban Hongkong egyedülálló és fontos szerepet játszott az anyaországgal egy csónakban evezve és egymásra utalt sorsban.
– Hszi Csin-ping beszéde 2014. szeptember 22-én, amikor a hongkongi üzleti körök Pekingbe látogató küldöttségével találkozott.
Szeretnék rámutatni arra, hogy a hongkongi honfitársak aktívan részt vettek és jelentős mértékben hozzájárultak Kína reformjához, nyitásához és modernizációs törekvéseihez. Ezt a központi kormányzat és az ország népe soha nem felejti el. A hongkongi honfitársak nemcsak jól képzettek és elég bölcsek ahhoz, hogy jól irányítsák, építsék és fejlesszék Hongkongot, de a nemzet fejlesztésében is megmutatják tehetségüket, sőt a világ színpadán is.
– Hszi Csin-ping beszéde a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület kormányának díszvacsoráján 2017. június 30-án.
Az anyaország által támogatott és a világ színpadán álló Hongkong számos kedvező fejlődési lehetőséggel és egyedülálló versenyelőnyökkel rendelkezik. Különösen az ország elmúlt évekbeli folyamatos és gyors fejlődése biztosított ritka lehetőségeket, kimeríthetetlen erőt és széles teret Hongkongnak. Mindenkinek meg kell ragadnia a lehetőséget, az építkezésre és a fejlesztésre kell összpontosítania.
– Hisz Csin-ping beszéde Hongkong anyaországhoz való visszatérésének 20. évfordulója alkalmából és a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület ötödik kormányának beiktatási ünnepségén 2017. július 1-jén.
Az anyaország ölelésébe visszatérve Hongkong beépült a kínai nemzet nagy megújulásának csodálatos utazásába. Közvetlenül a központi kormány alá tartozó, különleges közigazgatási régióként Hongkong az átadás óta visszakerült a nemzeti irányítási rendszerbe.
– Beszéd Hongkong anyaországhoz való visszatérésének 20. évfordulója alkalmából és a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület ötödik kormányának beiktatási ünnepségén 2017. július 1-jén.
A Kínai Kommunista Párt 19. nemzeti kongresszusának jelentésében azt javasoltam, hogy támogassuk Hongkong integrációját Kína fejlődésének általános helyzetébe, ami nemcsak irányt mutat Hongkong fejlődésének, hanem elkerülhetetlen választás is Hongkong és a szárazföld számára, hogy kiegészítsék egymás előnyeit, és kölcsönösen gyümölcsöző együttműködéseket érjenek el.
– 2017. december 15-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület munkabeszámolóra érkezett vezérigazgatójával, Carrie Lam Cheng Yuet-ngorral találkozott Pekingben.
A kínai sajátosságú szocializmus új korszakba lépett, ami azt jelenti, hogy a nyitás és reform, valamint az egy ország, két társadalmi rendszer is új időszakába érkezett. Az új korszak egyik jellegzetessége a reformhoz és nyitáshoz való ragaszkodás. A nemzeti reform folyamatában és az új korszak nyitásában Hongkong és Makaó továbbra is különleges státusszal és egyedi előnyökkel rendelkezik, és továbbra is pótolhatatlan szerepet tölthet be.
– 2018. november 12-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor Hongkong és Makaó küldöttségével találkozott Kína reformjának és nyitásának 40. évfordulós ünnepén.
Az „egy ország, két rendszer” a legnagyobb előny Hongkong és Makaó számára, a nyitás és reform a legnagyobb színpad. Az olyan nemzeti stratégiák végrehajtása, mint az Övezet és Út kezdeményezés, valamint a Guangdong–Hongkong–Makaó Nagyöböl Térség építése jelentős új lehetőség.
– 2018. november 12-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor Hongkong és Makaó küldöttségével találkozott Kína reformjának és nyitásának 40. évfordulós ünnepén.

Hongkong és Makaó beintegrálása az általános nemzeti fejlődésbe az „egy ország, két rendszer” elv megfelelő jelentése, a reform és a nyitás korszakának követelménye, valamint objektív elvárás Hongkonggal és Makaóval szemben, hogy új irányokban keressenek fejlődést, új teret fedezzenek fel a fejlődéshez, és új lendületet kapjanak a fejlődéshez.
– 2018. november 12-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor Hongkong és Makaó küldöttségével találkozott Kína reformjának és nyitásának 40. évfordulós ünnepén.
A jövőt tekintve rendíthetetlenül ragaszkodunk az „egy ország, két rendszer” elvhez, támogatjuk Hongkong és Makaó integrációját az általános nemzeti fejlődésbe, új szerepeket töltünk be, új fejlesztéseket érünk el és új hozzájárulásokat teszünk.
– 2018. december 17-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület munkabeszámolóra érkezett vezérigazgatójával, Carrie Lam Cheng Yuet-ngorral találkozott Pekingben.
A hongkongi és makaói honfitársak nemcsak tanúi, hanem résztvevői, nemcsak kedvezményezettjei, hanem hozzájárulói is a 40 éves nyitásnak és reformnak. A hongkongi és makaói honfitársak, akárcsak az anyaország népe, az ország reformjának és nyitásának megteremtői.
– 2018. november 12-én Hszi Csin-ping beszéde, amikor Hongkong és Makaó küldöttségével találkozott Kína reformjának és nyitásának 40. évfordulós ünnepén.
A kínai kormány rendíthetetlen eltökéltsége a nemzeti szuverenitás, a biztonság és a fejlesztési érdekek védelme, az „egy ország, két rendszer” elv végrehajtása, valamint a hongkongi ügyekbe való bármilyen külső beavatkozás megakadályozása.
– 2019. november 14-én a 11. BRICS-vezetői találkozón Hszi Csin-ping kifejtette a kínai kormány ünnepélyes álláspontját a hongkongi helyzettel kapcsolatban.
Rendíthetetlen a nemzeti szuverenitás, a biztonság és a fejlesztési érdekek védelme iránti eltökéltségünk, rendíthetetlen az „egy ország, két rendszer” elv megvalósítása iránti eltökéltségünk, és rendíthetetlen az az elhatározásunk, hogy ellenzünk bárminemű külső beavatkozást a hongkongi ügyekbe.
– 2019. december 16-án Hszi Csin-ping beszéde, amikor a Hongkongi Különleges Közigazgatási Terület munkabeszámolóra érkezett vezérigazgatójával, Carrie Lam Cheng Yuet-ngorral találkozott Pekingben.

Hangsúlyozom, hogy Hongkong és Makaó anyaországhoz való visszacsatolása után e két különleges közigazgatási terület ügyeinek intézése teljes egészében Kína belügye, nincs szükség külső erők iránymutatására. Soha nem engedjük, hogy külső erők beavatkozzanak Hongkong és Makaó belügyeibe!
– Hszi Csin-ping beszéde Makaó anyaországhoz visszatérésének 20. évfordulója alkalmából és a Makaói Különleges Közigazgatási Terület ötödik kormányának beiktatási ünnepségén 2019. december 20-án.
2022. július 1.
(China Media Group)
(x)







