Négyszázéves hajót találtak egy északnémet folyó fenekén

Négyszázéves kereskedelmi hajóra bukkantak búvárok az észak-németországi Trave folyó fenekén, rakterében több mint 150 hordóval – jelentette be kedden Lübeck város önkormányzata. 

Az első feltételezések szerint a hajó Lübeckbe tartott, amikor léket kapott és elsüllyedt a folyón. A 11 méteres mélységben fekvő, mintegy 20 méter hosszú és nyolc méter széles hajó egy része belesüppedt az üledékbe.

Ennek ellenére a búvároknak sikerült megállapítaniuk, hogy a rakterében legalább másfélszáz hordót szállított, és az első mintavételek alapján a rakománynak legalább egy része égetett mész volt. A közlemény szerint ez a legrégibb bizonyíték a fontos építőanyagnak számító égetett mésszel folytatott kereskedelemre. 
    

A Hanza-vidék királynője, Lübeck immár rendelkezik egy igazi Hanza-hajóval is – lelkendezett közleményében a lübecki városi tanács. Jan Lindenau polgármester szerint a „látványos lelet” újabb mozaikdarabkával egészíti ki a város gazdaság- és kereskedelemtörténetét. 
    

Az 1600-as évekből származó hajóra rutinszerű hajózhatósági medervizsgálat közben bukkantak a schleswig-holsteini folyóban. A roncs kiemelését az év végére tervezik.

2022. július 27.

(MTI/dpa)