November 21-én Hszi Csin-ping kínai államelnök gratuláló levelet küldött a kelet-kínai Hangzhouban zajló Tudományok Világakadémiája 16. ülésének, és az akadémikusok 30. konferenciájának.
Hszi a levelében úgy fogalmazott, hogy Kína nagy jelentőséget tulajdonít az alaptudományok fejlődésének, és kész együttműködni a világ valamennyi országával – beleértve a fejlődő országokat is -, hogy a tudomány-technológiai fejlődés révén erősítse a nemzetközi tudományos és technológiai közösség nyitottságát, bizalmát és együttműködését az emberiség jólétének érdekében, és hozzájáruljon a globális fejlesztési kezdeményezés előmozdításához, az ENSZ 2030-as Fenntartható Fejlődési Programjának megvalósításához és az emberiség sorsközösségének kiépítéséhez.
A Tudományok Világakadémiája 16. ülésének, és az akadémikusok 30. konferenciájának szervezését a kínai Zhejiangi Egyetem, a Kínai Tudományos és Technológiai Szövetség, valamint a Kínai Tudományos Akadémia is támogatta.

2022. november 23.
(China Media Group)
(x)







