Tiger Woods: már nincs sok ebben a lábban

Tiger Woods amerikai sztárgolfozó lábsérülése miatt lemondta a szereplést a bahamai Hero World Challange versenyen, majd kedden pesszimistán nyilatkozott karrierje folytatásával kapcsolatban. 

Woods elmondása szerint túl nehéz lenne végig sétálnia a 72 szakaszból álló négynapos versenyeket a közel két éve autóbalesetben súlyosan megsérült lábával.
    

“Már nincs sok ebben a lábban, ezért felkészülök a legnagyobb tornákra és remélhetőleg sikerül elérnem a lehetetlent és versenyben leszek a győzelemért, remélem emlékszem még rá, hogyan kell nyerni” – mondta a decemberben 47 éves sportoló, aki azt is hozzátette, hogy sérülése miatt jelenleg nem tud profi szinten játszani. – “El tudom ütni a labdát, gyakorlatilag bármilyen ütésre képes vagyok, csak járni nem tudok.”
    

A világ leghíresebb játékosa 2021. február 23-án szenvedett autóbalesetet Los Angeles közelében. A kocsija lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt. A játékos jobb lábszára és bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, órákon át operálták, a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. 
    

A 15-szörös Major-győztes klasszis egy évvel ezelőtt tért vissza a golfpályára, és a hosszú lábadozást követően az áprilisi US Mastersen szerepelt először, majd elindult a májusi PGA Championshipen, ám mindkettőn hullámzóan teljesített. Utóbbi viadalt három nap után feladta, majd júniusban kihagyta a szezon harmadik Major-versenyét, a US Opent. Júliusban viszont elindult a British Openen, de két nap után kiesett. A sztársportoló idén még két kisebb viadalon szeretne elindulni, ezek közül egyiken a fiával párosban.

2022. november 30.

(MTI/AP)