A spanyol parlament törvényt fogadott el a nemek megváltoztatásának megkönnyítéséről

A spanyol parlament csütörtökön elfogadta a nemváltoztatást megkönnyítő törvényt, mely egyebek mellett lehetővé teszi a 16 évesnél idősebbeknek, hogy orvosi diagnózis nélkül megváltoztathassák hivatalosan bejegyzett nemüket.

A szavazás után Irene Montero esélyegyenlőségi miniszter üdvözölte az alsóház döntését.  A kormánykoalícióban is helyet foglaló Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali párt által támogatott törvényjavaslat elfogadását másfél évnyi parlamenti vita előzte meg. Ahhoz azonban, hogy jogerős legyen, még a törvényhozás felsőházának is el kell fogadnia, ami várhatóan még az idén megtörténik.
    

Egyes érdekvédelmi csoportok szerint az új jogszabály mérföldkőnek számít a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség jogainak terén, feminista aktivista szervezetek azonban aggodalmukat fejezték ki, amiért szerintük a nem egyéni meghatározása a biológiai nemekről alkotott kép elmosódásához vezethet.
    

Az érintetteknek mindeddig több orvos által jóváhagyott diagnózisra volt szükségük ahhoz, hogy megváltoztassák nemüket. Néhány esetben bizonyítaniuk kellett azt is, hogy legalább két éve a sajátjuknak gondolt nemi identitással élnek, esetleg azt, hogy korábban hormonkezelésen estek át.
    

Az új törvény érvényteleníti azt a korábbi rendelkezést is, amely nem tette lehetővé a leszbikus párok számára, hogy mindkettejüket regisztrálják gyermekeik gondviselőjeként.
    

A jogszabály továbbá megtiltja az olyan terápiákat, melyek célja a szexuális orientáció vagy a nemi identitás megváltoztatásának megakadályozása, emellett pénzbírság és egyéb büntetések kiszabását teszi lehetővé azokra, akik bármilyen módon támadják az LMBTQ-közösséghez tartozókat.

2022. december 22.

(MTI)