Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára szerint a város az, ahol az emberek élnek, ezért a lakhatóságot kell az elsődleges szemponttá tenni a városépítés során, hogy a városi lakosok hozzáférhessenek a legjobb erőforrásokhoz. Idén több kínai városban folytatják a lakosság életminőségének javítását, ezzel erősítve a nép nyereségérzetét, boldogságérzetét, illetve a biztonságérzetét.
A közelmúltban kiadták Kínában a Városi-vidéki történelmi és kulturális védelmi és hasznosítási előírásokat, amely intézkedések idén december 1-jén lépnek majd hatályba. 2023-ban 141 nemzeti szintű történelmi és kulturális várost, több mint 1200 kulturális és történelmi utcát és 61,9 ezer történelmi épületet vettek védelem alá az országban.

Az elmúlt 11 évben Hszi Csin-ping többször is hangsúlyozta, hogy a pártja komolyan veszi a városépítési munkákat, és olyan fontos megállapításokat tett ezzel kapcsolatban, mint például, „úgy kell megőriznünk a város történelmi és kulturális örökségeit, ahogy az életünket óvjuk”, „a városvezetésnek olyan aprólékosnak kell lennie, mint a hímzésnek” és „legyen a városnak emléke, hogy az emberek nosztalgiázni tudjanak” stb.
A megújuló ökológiai környezet egyre kényelmesebbé teszi a városi életet. Az utóbbi években a kínai városok beépített területeinek zölddel fedettsége elérte a 42,4%-ot, és egyre több minipark található a lakónegyedek közelében is. Manapság több mint 35 ezer minipark van országszerte, s ezek többsége inkább fitneszpark és pihenő.
2023. július 10.
(China Media Group)
(x)