A Japán és Dél-Korea közötti energiabiztonsági együttműködés elmélyítésében állapodott meg Takaicsi Szanae japán kormányfő és I Dzsemjong dél-koreai elnök kedden.

A dél-koreai Andongban tartott találkozójukat követő közös sajtótájékoztatójukon a vezetők elmondták, hogy a két ország fokozza együttműködését a kiemelten fontos ásványok ellátási láncának biztosításában is.
„A japán-dél-koreai partnerségben rejlő lehetőségek gyakorlatilag végtelenek” – szögezte le I Dzsemjong, aláhúzva, hogy a felek az együttműködés új útjaira is nyitottak annak érdekében, hogy mindkét ország hasznot húzzon az eredményekből.
„A világon felhőszakadás söpör végig; olyan időket élünk, amikor a hasonlóan gondolkozó országok együttműködése és párbeszéde fontosabb, mint eddig bármikor” – tette hozzá.
I Dzsemjong emellett rámutatott arra, hogy a közel-keleti helyzet nyomán emelkedő energiaárak és az ellátási láncok bizonytalansága miatt a kétoldalú együttműködés „sürgetőbb, mint valaha”. Hozzátette: a felek egyetértettek abban, hogy a térségben mielőbb helyre kell állítani a békét, és kiemelte, hogy Szöul és Tokió hozzájárul a Hormuzi-szoros átjárhatósága érdekében tett erőfeszítésekhez.
„A különböző nehézségek közepette barátságunk szilárd és minden korábbinál fényesebb” – szögezte le.
Takaicsi – aki kedd reggel érkezett Dél-Koreába – a maga részéről úgy vélte, a két ország nagyon fontos szerepet játszik az indiai-csendes-óceáni régió stabilitásának biztosításában
A felek legutóbb, januárban Narában, Takaicsi szülővárosában találkoztak, és elemzők szerint a mostani találkozóra vélhetően e gesztust viszonzandó került sor Andongban, ahol I Dzsemjong született.
A két ázsiai ország közötti viszony az elmúlt években egyre fagyosabbá vált, a többi között területi, illetve történelmi okok, például az egykori, 1910 és 1945 között Japánba hurcolt koreai kényszermunkások kárpótlásáról szóló viták miatt. Az utóbbi időben azonban – Észak-Korea rakétaprogramjának és nukleáris fejlesztéseinek, valamint Kína erősödő katonai tevékenységének árnyékában – igyekeznek szorosabbá tenni az egymáshoz, valamint az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyukat.
2026. május 19.
(MTI)







