Gyorsuló ütemben emelkedett a munkahelyek száma az Egyesült Államokban a legfrissebb, négyheti adatok szerint

Az amerikai magánszektorban a munkahelyek száma átlagosan heti 10 250-nel nőtt a január 31-én véget ért négy hétben az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet kedden közzétett kimutatása szerint.

A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP Research Institute) előző, heti bontású jelentése alapján a január 24-én záródott négy hétben a foglalkoztatottak száma átlagosan heti 7750 fővel emelkedett.

Az ADP nemrég kezdte meg heti lebontásban ismertetni a foglalkoztatási adatait a szokásos havi jelentések mellett, miután a 43 napos amerikai kormányzati leállás ideje alatt egyebek mellett a munkaügyi minisztérium is felfüggesztette munkáját.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) adatai szerint az Egyesült Államokban a mezőgazdasági ágazat nélkül számítva a foglalkoztatottak száma 130 ezerrel nőtt januárban a decemberi 48 ezres emelkedés után. Az idei januári volt 2024 decembere óta a legmagasabb számadat. Az elemzők előzetesen jóval szerényebb, 70 ezres növekedést vártak januárra.

Januárban a munkanélküliségi ráta az elemzők által várt stagnálás, 4,4 százalék helyett 4,3 százalékra csökkent az év első hónapjában.

A munkaerőpiac helyzete meghatározó a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntéseiben. Legutóbbi, január 28-án végződött kétnapos kamatdöntő ülésén a Fed az elemzői konszenzussal összhangban változatlanul hagyta a kamatszintet, miután december 10-én ugyancsak a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 3,50-3,75 százalékra csökkentette az irányadó dollárkamat-tartományt.

2026. február 19.

(MTI)