EM: közel 1100 társasházban válhat energiatakarékosabbá a távfűtés

A távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelését segítő pályázat februárban nyílt újra 4,1 milliárd forinttal megemelt kerettel. A most lezárult második forduló eredményeként további 484 társasház vagy lakásszövetkezet valósíthat meg beruházásokat önerő nélkül. A jelentős forrástöbbletnek köszönhetően összesen közel 1100 lakóközösség nyerhetett el 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást – jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A népszerű pályázat összesen 9,1 milliárd forinttal ösztönzi radiátorokra szerelt költségmegosztók telepítését a távfűtéses társasházakban. A korszerű eszközök a hőleadás alapján arányosan osztják szét az épület teljes fűtési költségét a lakók között. Az új megoldás az alapterület- vagy légköbméter-alapú eddigi kalkulációhoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé – tette hozzá az EM.

Mint emlékeztettek, a kiírást tavaly 5 milliárd forintos keretösszeggel indították útjára, az első fordulóban 612 projekt kapott támogatást. A novemberi felfüggesztésig összesen 7,6 milliárd forint támogatási igény érkezett be. A rendelkezésre álló forrás nagyarányú megemelésével idén február végén ismét meg lehetett nyitni a pályázatot. A korábban jelentkezőknek csak akkor kellett előző jelentkezésüket visszavonva, módosítva újra benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár a közleményben elmondta: „a sikeres program több mint ezer társasházban, mintegy 68 ezer lakásban teszi lehetővé, hogy a családok tényleges fogyasztásukhoz igazodva fizethessék távhőszámláikat. A távolról leolvasható költségmegosztók felszerelése egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A támogatott fejlesztések jóvoltából, a pontosabb adatok ismeretében a távfűtött otthonokban élők energiafelhasználása tudatosabbá válhat, rezsiterheik így csökkenhetnek.”

2026. április 9.

(MTI)