Több mint egy tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet

Közel 1,2 tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet az ország csendes-óceáni partvidékén szerdán két műveletben, és őrizetbe vettek nyolc gyanúsítottat is.

Az egyik beavatkozást egy őrjárat során gyanússá vált hajónál hajtották végre, ahol négy embert fogtak el 860 kilogrammnyi kábítószerrel.

A másik műveletben egy tengerparti üdülőszakasz közelében, San José el Hueyate térségében 384 kilogramm kokaint foglaltak le, és szintén négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

A mexikói hatóságok közleménye szerint a lefoglalt kábítószer értéke körülbelül 15 millió dollár, és ebből teljes mértékben bűnszervezetek tevékenységét kívánták finanszírozni. A szóban forgó mennyiségből több mint kétmillió adag kokaint lehetett volna értékesíteni.

A jelenlegi kormányzat két évvel ezelőtti hivatalba lépése óta a mexikói hatóságok már közel 74 tonna kokaint foglaltak le a tengeren – derül ki a közleményből.

2026. július 2.

(MTI/EFE)