A mesterséges intelligenciához és a felhőalapú infrastruktúrához kapcsolódó hálózati berendezések iránti élénk keresletnek köszönhetően a Nokia a piaci várakozásokat meghaladó eredményt ért el a második negyedévben, és javította éves eredmény-előrejelzését.

A finn távközlési berendezésgyártó honlapján csütörtökön publikált eredmény jelentés szerint árbevétele árfolyamhatásoktól megtisztítva 9 százalékkal, jelentett értéken 8 százalékkal, 4,815 milliárd euróra emelkedett az április-júniusi időszakban. Az összehasonlítható üzemi eredmény 18 százalékkal, 434 millió euróra nőtt, az összehasonlítható üzemi árrés pedig 9,0 százalékra javult az egy évvel korábbi 8,3 százalékról.
A vállalat MI- és felhőszolgáltatási ügyfelektől származó árbevétele több mint megduplázódott, 446 millió euróra emelkedett, miközben az e területről érkező megrendelések értéke 2,8 milliárd euróra nőtt. A Nokia közlése szerint a kereslet továbbra is erős, a szűkös kínálat pedig arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy hosszabb távú szerződéseket kössenek.
Justin Hotard vezérigazgató közölte: a tavaly meghirdetett stratégia, amely az MI-infrastruktúrához kapcsolódó üzletág bővítésére összpontosít, már kézzelfogható eredményeket hoz. Hozzátette, hogy a második félévnek kedvező lendülettel vágnak neki, és arra számítanak, hogy az éves összehasonlítható üzemi eredmény a prognózissáv közepe fölött alakul.
A kedvező negyedéves teljesítmény nyomán a Nokia technikai módosítással 2,1-2,6 milliárd euróra emelte 2026-ra vonatkozó összehasonlítható üzemieredmény-előrejelzését a korábbi 2,0-2,5 milliárd euróról. A társaság jelezte, hogy az üzleti kilátások érdemben nem változtak, a módosítás oka az, hogy két üzletágat megszűnő tevékenységként sorolt át.
A vállalat szerint a hálózati infrastruktúra üzletág teljesítményét elsősorban az optikai hálózati és IP-hálózati termékek iránti kereslet hajtotta. Az optikai hálózatok árbevétele árfolyamhatásoktól megtisztítva 20 százalékkal, az IP-hálózatoké 16 százalékkal nőtt.
A Nokia hosszabb távon is kedvező növekedési kilátásokkal számol a MI-hez kapcsolódó hálózati infrastruktúra piacán, amely várakozásai szerint 2028-ig évente átlagosan 27 százalékkal bővülhet. E cél érdekében a társaság tovább növeli optikai gyártókapacitását az Egyesült Államokban, és új félvezetőgyártó kapacitások kiépítését is tervezi.
2026. július 23.
(MTI)







