Szeptember második felétől újra fogad látogatókat India legnépszerűbb turistalátványossága, a Tádzs Mahal.
„A Tádzs Mahal, amely az országos vesztegzárat megelőzően zárt be március közepén, szeptember 21-én újra megnyitja a kapuit” – mondta el kedden a regionális turisztikai hivatal illetékese.
Hozzátette, a látogatóknak be kell tartaniuk az összes járványügyi előírást, úgy mint a fizikai távolságtartást, a maszkviselést és a kézfertőtlenítést. A jegyeket az interneten vehetik meg az érdeklődők. Naponta mindössze ötezren léphetnek majd be a komplexumba, amelynek a napi látogatószáma a koronavírus-járvány előtt átlagosan 25 ezer fő volt.
A 17. század közepén az indiai Agrában, a Dzsamna (Jamuna) folyó partján fehér márványból emelt mauzóleumot Sáh Dzsahán mogul sah építtette harmadik és egyben kedvenc felesége, Mumtáz Mahal emlékére.
A „paloták koronája” – a mogul építészet gyöngyszeme – valójában egy épületkomplexum, amelynek része maga a fehér síremlék is. 1983 óta szerepel az UNESCO Világörökség listáján.
A hivatalos adatok szerint Indiában több mint 4,2 millióan fertőződtek meg a koronavírussal, ezzel az ország megelőzte Brazíliát és második az Egyesült Államok után a globális összesítésben.
2020. szeptember 8.
(MTI/dpa)