A Kantonban lakó idős pár, Rao Lingjin és Guo Yuxiang minden szombat délutánján megjelennek a lakónegyedük 6B épületének előcsarnokában, hogy ingyen vágjanak hajat időseknek és gyerekeknek. Ha valaki nehezen mozog, még házhoz is mennek. 2014-től kezdődően minden szombaton lehetett rájuk számítani.
Rao bácsi és Guo néni nem profi fodrászok. Rao bácsi a Tiencsini Egyetemen tanult, és fiatalon elsajátította a hajvágás fortélyait, hogy eltartsa magát. Egyszer szívességből levágta egy mozgássérült szomszédja haját, és jó érzéssel töltötte el, hogy másokon segíthet. Egy másik szomszédja megemlítette, hogy messzire kell utazniuk fodrászhoz, és azt javasolta, hogy Rao bácsi nyisson saját fodrászatot. Így nem sokkal később megszületett Rao bácsi ingyenes fodrász standja.
„Van nyugdíjunk, nincs szükségünk több pénzre. Ránk viszont szükség van, ezért dolgozunk ingyen” – mondta Rao.

Guo néninek van egy jegyzetfüzete, amelyben vezeti a szombat délutáni „forgalmat”. 2014. október 18-án indult el az ingyenes hajvágó szolgáltatás, aznap öt embert nyírtak meg díjmentesen, később egy délután akár már 19 hajvágást is el tudtak végezni. Eddig a lakóparkban már több mint 3000-en részesültek az ingyenes kezdeményezésükből.
„Bárhová elmegyünk, ha szükség van ránk. Ott vagyunk és szívesen kiszolgáljuk őket” – mondta Guo néni.

A 81 éves Rao bácsi pedig azt vallja, hogy amíg fizikailag bírja és egészsége engedi, addig folytatni fogja a frizurák igazítását.
2022. szeptember 27.
(China Media Group)
(x)