Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni

Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni, és szeretné elmélyíteni ezen a tudományterületen együttműködését nemzetközi téren is – közölte csütörtökön a kínai állami űrügynökség (CNSA).

A 2025-ös űrmissziók között lesz várhatóan a Tienven-2, amelynek keretében mintát vesznek aszteroidákból, valamint a Sencsou-20 és a Sencsou-21 űrhajók felbocsátása űrhajósokkal – mondta Liu Jün-feng, a CNSA rendszertechnikai részlegének igazgatóhelyettese.

Az április 24-én Sanghajban megrendezendő kínai űrnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Liu elmondta, hogy a nemzetközi együttműködést illetően két nagyszabású projekt várható.

„Az egyik Kína és az Európai Unió Solar Wind Magnetosphere Ionosphere Link Explorer (SMILE) című közös űrmissziója, amelynek célja feltárni, miként lép kölcsönhatásba a napszél a Föld magnetoszférájával. A másik projektben pedig felbocsátanak egy Kína és Olaszország által közösen kifejlesztett elektromágneses megfigyelő műholdat, amely a földrengés-előrejelzés fejlesztését segíti elő” – magyarázta.

Kína idén szeretné elmélyíteni űrkutatási együttműködését azokkal az országokkal, amelyek részt vesznek az általa kezdeményezett Egy övezet, egy út (BRI) nemzetközi gazdasági projektben, valamint európai partnereivel is – mondta az igazgatóhelyettes.

„Az erőfeszítések középpontjában a Hold- és a mélyűrkutatási együttműködés előmozdítása áll majd, ennek részeként pedig a tervezett nemzetközi holdi kutatóállomás megépítése” – mondta.

„Kína BRI-partnereivel közösen szeretne műholdas szolgáltatásokat nyújtani a mezőgazdaság, a katasztrófamegelőzés és az intelligens városok fejlesztése terén” – tette hozzá.

A közlemény szerint Kína a BRICS-tagországokkal folytatja a távérzékelő műholdkonstelláció elkezdett fejlesztését a katasztrófavédelmi adatok megosztásának javítása érdekében.

2025. április 17.

(MTI)