Több mint száz versenyzője van az idei Hemingway-hasonmásversenynek

Elkezdődött csütörtökön Key Westben a 41. Hemingway-hasonmásverseny. Idén a híres amerikai író 135 szakállas mása pályázik a címre.

 A Key West-i Hemingway Napok részeként megszervezett verseny kezdetét hagyományosan Hemingway július 21-i születésnapjára időzítették. Az író az 1930-as években élt és alkotott a floridai szigeten, egyebek mellett az Akiért a harang szól című regényét is ott írta.
    

A hasonmások csütörtök este a Sloppy Joe’s Bar színpadán vonultak fel a korábbi győztesekből álló zsűri előtt. Hemingway gyakran iszogatott ebben a bárban barátaival. A hasonmások többségének olyan szakálla volt és úgy öltözködött, mint utolsó éveiben a Papának becézett író.
    

A hasonmások egy csoportja csütörtökön reggel segített visszaengedni a tengerbe egy 83 kilogrammos megmentett teknőst. A véletlenül szintén Papának elnevezett teknős halászzsinórokba tekeredett a sziget Sombrero Beach partszakaszánál. A hasonmásverseny második fordulóját pénteken tartják, a győztest szombat este hirdetik ki.
    

Szerdán este kihirdették a Lorian Hemingway Novellapályázat győztesét is. Missouri állambeli St. Louisból származó Nick Henke A Lot of Carrefours című írása 775 amerikai és nemzetközi pályaművet utasított maga mögé. A győztest Ernest Hemingway unokája választotta ki.
    

A Hemingway Napok vasárnap zárulnak. Addig még a spanyol bikafuttatások mintájára rendezett, műbikákkal megtartott bikafuttatás és a Key West Marlin Tournament elnevezésű horgászverseny is várja a közönséget.

2022. július 23.

(MTI/AFP)